Ismerkedés: fordítva ülünk a lovon???

Ki kit keres?

Azt mondják az ismerkedéshez elsősorban önismeretre van szükség, hogy felmérjük milyenek vagyunk, mik a valós igényeink. Aztán már könnyebb az ehhez illő párt megtalálni. De ha azt sem tudjuk mit akarunk, úgy nem könnyítjük meg a dolgunkat.

Ha baráti társaságban, vagy valami valós, életszerű helyen ismerkedik meg két ember, akkor könnyebben felül tud emelkedni sztereotípiákon, mint elvárt testmagasság, alkat, életkor, iskolai végzettség stb. Hiszen ott rögtön érezhető, hogy a másiknak van-e hatása ránk, milyen a humora, az intelligenciája, kisugárzása. Ezzel szemben az interneten paraméterek alapján válogathatunk a társkereső oldalakon. S miután több ezer potenciális jelölt van ilyen helyen, kell valami szűrő. Szűkíthetünk sok szempont alapján, de leginkább elvárt külső jellemzők, iskolai végzettség, életkor szerint keresünk. Később a fényképek segítenek a szimpátia eldöntésében. Persze így eleve kizárunk olyanokat, akik pár centivel, kilóval, évvel “olyanabbak”, de valami előválogatás nyilván kell, noha nem biztos, hogy szerencsés túl szűkre szabni a határokat.

Ezután következnek a megkeresések, tetszésnyilvánítások, levélváltások. Szokták mondani, hogy 50%-ban sikerem volt, mert nekem tetszett… De ez csak akkor lehet jó, ha kölcsönös. És itt kezdődnek az újabb problémák. Hogyan reagálják a társkeresők a “nem”-et? Normális esetben tudomásul veszik, hogy nem rá várt a levelezőpartner. De milyen hatása van ránk annak, amikor elkezd valaki gyalázni az elutasításra, vagy anélkül kezd kemény bírálatba, mielőtt még bármilyen kapcsolat lett volna azzal, akit csúnyán leszól? Milyen kultúrája van/ vagy nincs a netes párkeresésnek?

Folyt.

Tehát: ki kit keres? Kicsit megmosolyogtatóak a végletek:

“84 éves jó egészségnek örvendő, máig aktívan dolgozó férfi, egzisztenciával, házzal, télikerttel! még gyereket szeretne, mert úgy érzi, van mit hátrahagynia.”

Vagy amikor huszonéves – valószínűleg szállásproblémával küzdő – fiatalemberek próbálkoznak középkorú nőknél. De a gyakoribb mégis az, hogy a negyvenes férfiak 24-től keresnek párt, többnyire 10-15 év mínusszal. Valahogy nem volt elég nekik az első házasságban hagyott 2-3 gyerekről való gondoskodás (gondoskodás???), újabb almot raknak. Értem én a férfiak gondolkodását addig a pontig, hogy ha megállnak a szép fiatal nők, akkor miért válasszon olyant, aki már “másodvirágzik”? Jó-jó, de a fiatal nő is akar 1-2 gyereket, azoknak is kell majd 20-25 év törődés és jó sok millió a felneveléséhez. Valamint az új kismama is lesz fáradt, esetleg hosszabb-rövidebb ideig küzd súlyfelesleggel és türelmetlenséggel. Ezt nem úgy hívják, hogy csöbörből vödörbe? Aztán nem kéne megélni a gyerekek felnövését, nem lenne nagy tisztesség megismerni az unokákat és nem hosszú özvegységre ítélni a sokkal fiatalabb feleséget? De a “piac” törvénye a kereslet-kínálat. Visszakanyarodom oda, hogyha a fiatal férfiak is hajlandóak lennének elköteleződni, akkor nem kéne a fiatal nőknek idősebb férfiakban gondolkodni. 

Tudom, hogy “trendi”, hogy a férfiak nem cövekelnek le korán egy nő mellett. Bulizás, csajozás, utazás, sportok, programok, munka – valahogy így néz ki a mai férfiideál. Érdekel, vajon ezeknek a férfiaknak hiányzik-e, hogy valaki hazavárja őket, aki meghallgatja az örömeiket, a rosszkedvükből kicsit kirángatja őket, gondoskodik róluk és odabújik hozzájuk?