Egy újabb történetet szeretnék megosztani veletek, azt, amit a napokban hallottam egy kedves ismerősömtől. Két harminckét év körüli diplomás, nagyon értelmes, jó állással rendelkező, kifejezetten szép emberpárról van szó, akik már hat éve együtt vannak és évek óta együtt élnek. Az esküvőjükre készülnek.
A fiúnak még nem igazán érett meg a fejében az elhatározás, hogy megnősüljön, de a családja és a párja – mondjuk ki -, válaszút elé állította: ha ennyi idő után nem tudja eldönteni, akarja-e ezt a kapcsolatot, akkor ne húzza a lány idejét. Ők azok, akik sokszor, sokféle helyzetben megmérettettek: a hétköznapokban és különleges kalandos utazások alkalmával is kipróbálhatták az egymásrautaltságot, az összekapaszkodás fontosságát, az egymásrautaltság érzését.
A fiú olyan kétségeket fogalmazott meg magában, hogyha megnősül, akkor attól fél, hogy nem tehet majd meg dolgokat, amiket korábban, illetve olyan aggályokat is, mint mi lesz, ha meghízik a párja? Mennyire érett gondolkodásra vallanak ezek a félelmek? Milyen lényeglátás van e mögött?
Tény, hogy mindent nem kaphatunk meg, de mikorra érik be az önismeret, hogy kinek-kinek mi a fontos? Valakit képesek vagyunk-e szeretni szőrőstől-bőrőstől vagy feltételeket szabunk, hogy szeretlek, ha ilyen vagy olyan vagy? Ha paraméterekbe vagy teljesítményekbe szeretünk bele, akkor mindig lesz valaki, aki jobb lesz… A párkapcsolatnak nem arról kéne szólnia, hogy nem lehet annak a részese akárki, hanem a kapcsolatba az a bizonyos nő vagy férfi illik bele? Mennyire lehet, mennyire szabad feltételekhez kötni a szeretetet, a valaki mellett voksolást? Ha meghízol, ha kihullik a hajad, ha megbetegszel, ha megöregszel… Annak nincs már értéke a többség szemében, hogy együtt alkotunk, létrehozunk valamit, közös élményeket gyűjtünk, együtt ülünk egy közös nagycsaládban?
Nem túlzott a félelem? Hiszen a háborúk idején is szövődtek szerelmek és születtek gyerekek, sokkal rosszabb életkilátások mellett. Akkor sem volt mindenki felelőtlen és ostoba, amiért korábban nősült vagy ment férjhez, csak természetes volt, hogy az emberek családot alapítanak, lehetőleg akkor, amikor a nők szülőképes koruknak nem az utolsó perceiben vannak. A mi kultúránkban miért kezdjük többnyire a rossz oldalait nézni az elköteleződésnek, és miért lett időközben kisebb az elismertsége a felvállalt összetartozásnak?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: